Örök ifjú 70 – Vörös István jubileumi koncertje a MOMkultban
Május első hétvégéjén telt ház előtt ünnepelte 70. születésnapját Vörös István, a hazai rockzene meghatározó alakja. A MOM Kulturális Központ patinás falai között megrendezett „Örök ifjú 70” című jubileumi koncert nemcsak nosztalgia, hanem igazi zenei ünnep is volt, amelyen a közönség együtt élt és lélegzett az előadóval – szinte kézzelfogható volt a szeretet és az összetartozás.
A rendezvény különlegességét tovább emelte a Rockpagoda Riporterének koncert előtti exkluzív interjúja Vörös Istvánnal, amely élő online közvetítés formájában jutott el azokhoz is, akik személyesen nem lehettek jelen. A beszélgetés bensőséges hangulatú volt – egy igazi visszatekintés a múltra és előretekintés a jövőbe. István őszintén mesélt zenei indulásáról, pályája fordulópontjairól, és arról is, hogy mit jelent számára ez a jubileum.
A koncert a „Mindenkinek jó lesz” című dallal indult – és valóban: jó is lett. Ez a lendületes, pozitív nyitány tökéletesen megalapozta az estét, és egyértelművé tette, hogy nem egy búcsúest következik, hanem egy életmű ünnepe. A közel háromórás koncert során összesen 28 dal csendült fel, végigvezetve a közönséget Vörös István pályájának legfontosabb állomásain. A dalok között voltak friss lendületű szerzemények, mélyebb, személyesebb hangvételű művek, és természetesen a klasszikus slágerek is.
Számomra különösen emlékezetes volt a „Tele van a város szerelemmel” és a „Kutya világ” – a közönség együtt énekelte a sorokat, és az egész teret átjárta a közös élmény. De talán az egyik legmeghatározóbb pillanata a koncertnek a „Minden viharon át” volt. A dal egy igazi érzelmi csúcspontot jelentett – mintha a közönség és az előadó közösen élték volna meg az élet viharait, miközben egy szép és erőteljes üzenetet kaptak arról, hogy mi mindent lehet túlélni a zene és az egymásra figyelés erejével.
Fotósként, a Rockpagoda média képviseletében, különleges élmény volt számomra ez az este: első alkalommal fotózhattam Vörös Istvánt és zenekarát. A színpad mögötti és előtti rezdülések, a reflektorok játéka, a közönség lelkesedése – mind-mind olyan momentumokat jelentettek, amelyeket megörökíteni igazi kiváltság volt. A fények és a hangulat megteremtették a tökéletes atmoszférát a koncerthez, amely így nemcsak egy zenei esemény volt, hanem egy érzelmi utazás is.
Az estet számos vendégfellépő tette még színesebbé és ünnepibbé:
– Szalóki-Klacsán Anett érzékeny hangja, amely gyönyörű ellentétet alkotott a rockos hangzással,
– Vikidál Gyula karizmatikus megjelenése és energiája,
– Kormos „Cirmos” Gábor virtuóz gitárjátéka,
– Jankai Béla gazdag billentyűjátéka, valamint
– St. Martin szaxofonjátéka, amely eleganciát és érzelmet hozott a színpadra.
Mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az este felejthetetlenné váljon.
Ez a koncert nemcsak egy pályaív méltó összegzése volt, hanem egy fontos üzenet is: a zene és az alkotás örök. Vörös István nem nosztalgiázni jött, hanem újra és újra megmutatni, hogy az örök ifjúság nem az évek számán, hanem a szív ritmusán múlik. És mi, akik ott lehettünk, ennek élő tanúi voltunk
Írta : Varga László (Varesz fotó) fotós